Keresés a blogban

2015. márc. 15.

Első Szigeközpeca csoporttalálkozó



 Kezdődött minden azzal, hogy elkezdtem horgászni, aztán blogot írni, az elején a virtuális térben, sok hasonszőrű emberrel kötöttem ismeretséget. A virtuális beszélgetések után, felmerült az igény személyes találkozókra is, egyre több nagyszerű, a természet és a horgászat iránt elkötelezett emberrel találkoztam, horgásztam együtt.
Különböző netes fórumokra regisztráltam, egyre több helyre, kerestem a további "őrülteket" ahogy egyik barátom mondta. Megérlelődött a gondolat, hogy helyi szinten is jó lenne egy kis csoport, egy szigetközi csoport, valami olyasmi, ahol a szigetközi horgászatok, kalandok megbeszélhetők, ahol a tagok ismerik, hogy mit csinál a másik, perget, feederezik, netán kajakkal horgászik, vagy esetleg a legyezést szereti. Ezt a gondolatot tett követte, és létrehoztam a Facebook-on egy Szigetközpeca nevű zárt csoportot. A fórum nehezen indult, az a kevés igazán lelkes horgász, akiket személyesen megismertem, alkotta és alkotja ma is, a csoport magját, aztán jöttek egyre többen. A találkozó gondolata már korábban felmerült, de az élet mindig valamilyen akadályt gördített a megvalósítás elé. Aztán a mostanira, sok, sok egyeztetés után sor került. Az időpont, nem, viszont a helyszín hirtelen változott, mert ahova terveztük ott a vízszint már nem volt megfelelő. Rendesen lámpalázas voltam, mikor a kezdés előtt fél órával kimentem a helyszínre. -Vajon hányan jönnek el?- Kérdeztem magamtól. -Ötnél többen leszünk, vagy netán, sokkal többen? Pár óra múlva benépesítettük a gátat, és megnyugodtam, jól sikerült. Remélem akik eljöttek, Ők is így gondolják majd, és a következő ilyen találkozóra is szívesen jönnek. Az érdekes, hogy a jelenlevők nagy többsége műlegyező volt, ezért a többség, velük én is a dobásokat gyakoroltuk, a legyezésről beszélgettünk. Azért a nap végén előkerült egy picker bot is :) A nap halát is ezzel a bottal fogták! A hangulatról, beszéljenek a képek.














A végére pedig, egy szerintem ide illő verset osztanék meg:

 Kaszás Kornél: Este veletek
Csodálatos este volt.
Hús, vér és szellem egyszerre lüktetett.
A szürke világ közepén egy színes folt.
Mindenkibe kavargó gondolat-rózsákat ültetett

Csodálatos este volt.
Ekkor éreztem, hogy számíthatok rátok.
Velünk együtt mosolygott a pufók, álmos hold.
Pedig csak ültünk és beszélgettünk
MI, BARÁTOK.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van mondanivalód, írd meg.